Éjféli fogócska
- Ők azok, visszatértek és jól vannak! Miért nem nyitottad ki nekik az ajtót? Lemegyek és.. - Carly folytatta volna a halandzsát, miközben megindult a földszintre, de Jonny visszarántotta a karjánál fogva, amitől a lány felszisszent:
- Mi van veled? Olyan furcsa vagy! - mondta szemrehányóan.
- Csak nem akarom, hogy bajunk essen! Ezek nem a mieink, értsd már meg!
- Akkor ki a szarok? Egyedül vagyunk ezen az átkozott kis szigeten!
Jonny sóhajtott, de léptekre lett figyelmes. Megfontolt, halk léptekre, nem olyan trappolásra, amit az osztálytársaik hallattak sokszor.
- Szerintem nincsenek ezek itt. Elmentek valahová - hallották egy ismeretlen férfi hangját.
Jonny befogta Carly száját, majd szép lassan elindultak felfelé a lépcsőn vissza az emeletre. Ott besiettek a mosdóba és bezárták az ajtót.
- És most mi lesz? Megvárjuk, még elmennek, igaz? El fognak menni...nem bántanak minket...ugye? - suttogta a lány, miközben Jonnyt nézte, de az a cipőjét bámulta.
- Jonny?
- Gondolkozom!
Egy perc alig telhetett el, mire Carly újra megszólalt:
- Szerintem elmentek...
- Na jó - adta meg magát a srác - A szomszéd szoba a ti szobátok, igaz?
A lány bólintott.
- És ott ugye van ablak?
Ismét helyeselt.
- Akkor én kinyitom az ajtót, megnézem, nem áll - e itt valaki titokban. Ha tiszta a terep, átmegyünk.
A srác mozdult a kilincs felé, lassan lenyomta azt.
Pont, mikor régebben, Phoenixben a szülei nem engedték el, mert utálták a barátait, Chad-et és Jay-t. Akkor is mindig kiszökött, de mivel a szobájában furcsa mód csak egy kicsi ablak volt, más megoldást keresett a lelépésre. A szülei hálószobájában volt egy hatalmas ablak, gyönyörű kilátást eredményezve. Mindig csörömpölt, vagy megnyomta a csengőt vagy felhívta a házi telefont, hogy azok kijöjjenek onnan. Otthonülős emberek voltak, családi hagyományokkal és sok kétellyel.
Az ajtót résnyire nyitotta, imádkozott halkan magában, hogy ne nyikorogjon. Persze lehet, hogy ez az egész felesleges, aki itt volt, már talán a rét túloldalán járt.
Az ajtót kitárta annyira, hogy kilásson jobbra és balra. Egy darabig elképzelte, milyen lenne, ha hirtelen puskacsövet nyomnának a fejéhez, vagy egy bárddal lefejeznék, vagy bármi...de gyorsan kiűzte ezeket a gondolatokat az elméjéből.
Sehol senki, csak a folyosóvilágítás pislákolt szokásához híven, körülötte pedig bogarak repkedtek.
- Na jó, gyere. A bal oldali szoba?
- Umm..nem, a jobb.
Jonny megfogta Carly kezét és gyorsan átiszkoltak a másik helyiségbe.
De az ajtó zárva volt, nem tudtak bemenni, hiába rángatta a srác. Ott álltak zajosan, védtelenül a kivilágított folyosón.
- Zárva?
- Ez nem lehet! Trina bezárta volna? Ajj.
- Akkor próbáljuk azt a szobát - mutatott a fiú a szomszéd ajtóra. De az is sikertelen volt.
- Na jó, berúgom!
- Várj, ez Laceyék szobája, kiakadna, inkább a miénket - mondta a lány.
A srác valóban betörte az ajtót a lábával. Épphogy becsukta maga mögött lágyan az immár nem túl masszív ajtót, lépteket hallottak. Valaki közlekedett a lépcsőn.
- Nyisd ki az ablakot - utasította a srác.
Carly engedelmeskedett, de hezitált. Magasan voltak. Kint nem látott semmit, csak a bokrok árnyékát.
- Erre jön, ugorj ki!
- Én félek! Nem kérhetsz erre!
- Inkább hagyod, hogy lelőjön?
A lány nyelt egyet. Megfogta felül az ablakkeretet, majd felrakta mindkét lábát a párkányra. A végén mégis elhatározta magát, elengedte a keretet, leült és lecsúsztatta testét a sötétségbe. Vagyis az udvarra. Jonny sokkal gyorsabb volt, azonnal elrugaszkodott. Először félt, hogy rosszul esik. Aztán attól, hogy mi van, ha Carlyn landol majd. De végül földet ért. Egyenesen egy bokor...mellé. Fájdalmasan felmordult. Tekintetével Carlyt kereste, halkan szólítgatta. Vajon baja esett? Nem lehet, hogy ilyen távol értek földet egymástól! Feltápászkodott, de mire felemelte volna fejét, két sötét csizma jelent meg orra előtt, majd a viselője immár ténylegesen is puskacsövet tartott az állához.
