Hajsza
Trina kis híján nekiszaladt az egyik fának, ami az útjába került. Tulajdonképpen sosem kedvelte a növényeket, a házukban - mármint az igazi, phoenixi házukban - annyi gaz, fa meg cserje volt, még a lakásban is, hogy az kész röhej. Anyukája mindig is művészi lélek hírében állt, festőműhelye volt, sok kiállításokon látni lehetett a képeit, melyek mindig valamilyen növényt vagy tájképet, esetleg csendéletet ábrázoltak. A szülei együtt voltak. Annak ellenére, hogy apja sosem lelkesedett a 'zöld' életmódért. Harmonikus volt a kapcsolatuk, pusztán gesztusokból is megértették egymást. A lány még kiskorában elhatározta, hogy rájuk szeretne hasonlítani. Találni valakit, akivel tényleg szerelmesek egymásba.
És ha most meghal? Akkor ez az egész nem fog valóra válni. Ezért is kell élnie, hogy teljes életet élhessen, neki nem érhet itt véget az élete, egy tinédzser hülyesége és meggondolatlanság miatt!
Ahogy rótta az utat az erdőben, egyre jobban rájött, hogy nem valószínű, hogy tudja, merre is halad. Az esőerdő nedves levelű fáit szúrós ágú, szürke, kopár fák váltották fel, valamint szúrós bozótos, amiben alig tudott haladni. Bár ez a természetben elég lehetetlennek tűnt, de az itt tartóik minden bizonnyal kedvükre formálták a terepet, mielőtt megérkeztek...Vajon miért pont ők?
Trina karját és lábát (mivel rövidnadrágban volt) elégszer megkarcolták a szúrós ágak ahhoz, hogy rájöjjön:nem mehet erre tovább, vissza kell fordulnia. Megállt és fülelt. A madarak keserves énekén és a saját pulzusán kívül semmit sem hallott. Talán Matt belátta, hogy becsavarodott, visszament a házba, hogy bevárja Trinát, majd bocsánatot kérjen tőle. Vagy eltemeti Mabelt.
A lány megfordult, valóban egy lelket sem látott. Maga a terület színvilága sem volt több barnás és szürkés árnyalatok változatainál. Mintha az egész erdőség azt sugallta volna:el innen, minél messzebbre! Így hát lassan elkezdett visszafelé haladni, remélte, nem téved el. Itt aztán szörnyet halhatna, sehol egy élőnek tűnő növényzet, a megnyugtató zöld szín és a napfény hiánya felfoghatatlanul ijesztő volt. Egyre jobban sietett, de továbbra sem látta végét a kegyetlen területnek. Vajon jó fele megy? Vagy ez valami trükk?
Zörgést hallott, olyasfélét, mint amikor a vihar szele ütögeti egymásnak a vastag gallyakat. Mintha áram futott volna végig gerincoszlopán, úgy kirázta a hideg, reflexszerűen meg is állt. Majd még sietősebben próbált kijutni az erdőből. Reszketett, pedig nem volt éppen hideg.
Nem olyan sokára végre valahára megjelent itt-ott egy két zöldebb folt, majd a szúrós ágakat fokozatosan felváltották az esőerdők fái és Trina hihetetlenül megkönnyebbült. Még egyszer hátrafordult, ösztönszerűen, nem-e követte valami idáig, ameddig kiért a kísérteties területről, kisebb kiáltás hagyta el torkát, de nem azért, mert élő dolgot látott. Egy tábla volt felfüggesztve két fa törzse közé:Veszélyzóna! Belépni életveszélyes!
Nem véletlenül aggódott egész idő alatt, valami volt ott azon a helyen, amitől tartania kellett. Vagyis nem csak volt, hanem van is. Gyorsan eltávolodott a táblától, kezdett ismerős lenni számára a környék, a levelek között beszűrődött a napfény, már látta a rét-szerű területet, ami az udvaruk végétől nem messze terült el, valamint a dombot, meglepően tapasztalta, hogy a vörös hajú lány holtteste azóta is ott fekszik. Ezek szerint barátja(?) Matt nem a temetéssel és a gyásszal volt elfoglalva. Vajon elmondta már osztálytársainak, mi történt?
Kiért a füves területre, majd megközelítette a hullát, maga sem tudja miért. Nem bocsánatot akart kérni a halott lánytól, az biztos. De úgy érezte, valamit mégis mondania kellene, elvégre több éve ismerték már egymást, egy közösségben éltek. Gondolkozását azonban megszakította a torkát és a derekát erőszakosan átölelő, erős kezek szorítása. És megérezte az édeskés, ugyanakkor férfias parfümöt. Matt.
- Te aztán bátor vagy. Még vissza mersz ide jönni? - a srác hangján hallattszódott, hogy továbbra is be van csavarodva. Nem tudta túltenni magát, hogy egyik szerette megölte a másikat.
A kezét most a lány szája elé rakta, így csak nyögdécselések hallatszottak. Egyre arrébb rángatta Trinát, akinek lábai így is fájtak a karcolásoktól és a gyors futástól. Végül megunta, hogy a mozgásukat akadályozza. Úgysem bírna el a fiúval, hogy is bírhatott volna?
Nem értette, Matt hová akarja cipelni. Vajon most megöli? Vagy megerőszakolja?
- Egy újjal sem akarok úgy hozzád érni, emiatt ne aggódj - a srác mintha meghallotta volna gondolatait. A hangjában lévő undortól a lányon eluralkodott a kétségbeesés, amihez kicsi sajnálat is társult.
Ekkor megálltak, Trina eddig csak Matt pólóját nézte, de most, hogy felemelte fejét, a rémület többszörös nyelésre késztette.
- Ne...ezt nem gondolhatod komolyan! Kérlek! - az ő hangja is hirtelen hisztérikussá vált, ezt a tulajdonságát régebben annyira utálta. Sosem akart hisztisnek tűnni. Megpróbálta kitépni magát a volt barátja karmaiból és elrohanni az ellenkező irányba. A halál iránti félelme ismét visszatért. Az érzés, amitől annyira rettegett, hogy meg fog halni.
Ha a lány tudta volna, hogy itt is van egy szakadék...minden bizonnyal addig harapta, rugdalta volna a srácot, még el nem ereszti. De persze vannak dolgok, amiket nem lehet előre látni. És most itt viaskodott a két fiatal, pár lépésnyire egy szakadéktól. És mintha Matt egyre közelebb ráncigálta volna. Vajon ha belémarkol, magával tudja rántani?
De ezen hamarosan nem kellett többet gondolkoznia. Hirtelen mintha a szél fújásának hangját hallotta volna, csak gyengén. Mintha egy halovány 'huss' hang ütötte volna meg a lány fülét. A következő pillanatban arra eszmélt fel, hogy a srác homlokából egy nyílvessző áll ki, aminek hegye a tarkóján fúródott ki. Trina eltátotta száját, eljött a pillanat, amikor még gondolatok sem futottak át az agyán. Csak nézett, próbált beszélni, de olyan érzése támadt, mintha fogyatékkal élő ember lenne, aki képtelen kiejteni a szavakat. Végül Matt teste - immár holtteste -, eldőlt, Trina testében újra megindult a vérkeringés - legalábbis a lány eddig úgy érezte, mintha megszűnt volna -, és ijedten ugrott arrébb. Matt feje és első része a szakadékba lógott, még a törzse többi része és a lábai valahogy egyensúlyban tartották. Végül az élettelen fiú ledőlt a szakadékba. Trina kénytelen volt megállni, hogy szemével ne kövesse a zuhanó hullát. Ez a hasadék más volt, mint amit akkor meglátott, mikor ráeszmélt, hogy George halott. Itt kövek sorai vezettek le a mélyben lévő vízbe. Talán ha óvatos lenne (és ami a legmeghatározóbb, nem egy lefele eső holttest) le tudna jutni a vízhez. Talán. Egy a Mabel halálához hasonló jelenet játszódott le szeme előtt, csak talán még annál is megrázóbb. Csak hogy a szőke fiú hirtelen végzetéről ezúttal egyikük sem tehetett. Ők intézték így. .Nem bírta tovább, elfutott a helyszínről, az erdő széléig tartotta a tempót, majd nekidőlt egy fa törzsének, miközben eleredtek a könnyei. Volt szerelme holttestét eközben elnyelték a hullámok.
