Fegyverek
~Eközben
Matt és a többiek megérkeztek a völgyben áll házhoz. Az ajtó tárva-nyitva állt, mintha csak hívogatná őket, hogy menjenek be. Valami gyanús mégis volt benne, de senki sem tudta, pontosan mi is az. Végül csak bevánszorogtak a lakóépületbe, ami meglepően jól felszerelt volt, bár kissé hűvös és rideg. Szürke kövekből volt a talaj. A szobák nem voltak éppen a legluxusabbak, de mégiscsak jobb itt lenni, mint kint a sötétben bóklászni a vadállatok lakhelyén. És ami a legröhejesebb volt az egészben: a szobák ajtajára a nevük volt írva, Nem vicc, mégpedig pont úgy, ahogy anno a hotelba berendezkedtek az osztálykirándulás elején. A falak fából voltak, minden szobának volt ablaka. Tv nem meglepően sehol.
- Dagadék! - kiáltotta örömteljesen Trina, mikor meglátta az aranyhörcsögöt. És még más használati cuccait. A mobilja viszont nemmeglepően sehol sem volt. Ahogy Carlyt sem látta a mocsár óta és rossz érzés lett úrrá benne.
- Vissza kell mennünk Carlyért és Jonyért.
- He? - kérdezte felvont szemöldökkel Jaqueline - Miért, nincsenek itt?
- Elmaradtak a mocsárban.
Jaqueline nevetni kezdett, ami Trina szemében bizarrul hatott és a lehető leggorombábban a fejéhez vágta:
- Baszd meg, min nevetsz?
- Nem tűnt fel valami? Ez szinte olyan, mint a volt hotelünk! A neveink az ajtókon, A cuccaink. Ez csak egy JÁTÉK! Biztos a tanár úr tervezte nekünk, tudod, milyen bizarr humora van. Ez az egész egy baromság..Chh, még egy pillanatra komolyan elhittem, hogy elraboltak bennünket.
Trinába beléfagyott a szó. Nem véletlenül mondták, az emberi nézőpontok mennyire megváltoztatják a dolgokat.
- De, vissza fogunk menni - jelentette ki halálos nyugalommal.
- Szó sem lehet róla! Azok a dögök minket is kinyírnának! - mondta ezúttal Lacey, aki épp lecsörtetett az emeltről.
Jaqueline nevetni kezdett, ami Trina szemében bizarrul hatott és a lehető leggorombábban a fejéhez vágta:
- Baszd meg, min nevetsz?
- Nem tűnt fel valami? Ez szinte olyan, mint a volt hotelünk! A neveink az ajtókon, A cuccaink. Ez csak egy JÁTÉK! Biztos a tanár úr tervezte nekünk, tudod, milyen bizarr humora van. Ez az egész egy baromság..Chh, még egy pillanatra komolyan elhittem, hogy elraboltak bennünket.
Trinába beléfagyott a szó. Nem véletlenül mondták, az emberi nézőpontok mennyire megváltoztatják a dolgokat.
- De, vissza fogunk menni - jelentette ki halálos nyugalommal.
- Szó sem lehet róla! Azok a dögök minket is kinyírnának! - mondta ezúttal Lacey, aki épp lecsörtetett az emeltről.
- De muszáj! Meg kell próbálnunk! És én úgy gondoltam, mi egy összetartó közösség vagyunk! Csak gratulálni tudok!
- Nem! - Jaqueline és Matt önként kinevezték saját magukat vezetőknek, egyszerre kiáltottak rá.
- Hú, ez nem semmi! Van valami, amit látnotok kell! - jött elő hirtelen Jace és George valahonnan. Ez a ház nagyobb volt, mint tűnt.
Intettek, hogy kövessék őket, a folyosó végén volt egy beláthatatlan kanyar, majd még néhány helyiség: 2 fürdőszoba, konyha és még egy nappali szerű helység is. De egyikbe sem mentek be, végül kimentek a hátsó ajtón a sötét udvarra. A kerten kívüli látóhatárt tisztás szegélyezte és egy ösvény.
- Ilyenkor nem kellene kint bóklásznunk - mondta Lacey, foga vacogott a hidegtől, máris visszavágyott a házba, ahol legalább - meglepően - meleg volt. A kertben volt egy nagyobb domb, aminek oldalába ajtó volt helyezve. Jace kinyitotta és egy lépcső vezetett lefelé. Lacey nyelt egyet. Victor nekidőlt a falnak, mire felkapcsolódott a folyosóvilágítás. Lementek, de az ajtót becsukták maguk mögött. Mindössze egy nagyon kicsi helyiségbe érkeztek, ahol hideg volt és por. Egészen addig, amíg fel nem fedezték a falon lógó különböző lőfegyvereket.
- Azta - kezdte Victor - a nagybátyám szokott szarvasokra vadászni és ilyeneket használnak a lövészek is - mondta, majd levett egy nagy puskát a falról. Volt egy polc, ahol töltények sorakoztak, Victor behelyezett, majd pár kattanást hallatott a fegyver, épp ki akarta próbálni, de Matt leállította.
- Hé, azt akarod, hogy megsüketüljünk? Amúgy se pazarold. Én meg a többiek ugyan nem értünk hozzá, de elkelhet még.
Lacey magában megjegyezte, reméli, nem fog. És azt is, milyen ügyes is Victor. Annyi mindenhez ért. És milyen jól néz ki fegyverrel a kezében.
- Ezekkel simán kinyírhatnánk néhány olyan mutánst - vetette fel az ötletet ezúttal Trina.
Egy ideig hallgattak, majd Matt lassan bólintott.
~Vissza Carlyhoz és Jonyhoz
Carly vörös haja -ami a sártól átvett egy olyan túl - természetesen barnás árnyalatot - durván tapadt az arcába.
Lába továbbra is lüktetett, ki tudja, talán már el is fertőződött, vérmérgezésben fog meghalni mindezek után. Be volt hálózva, eluralkodott rajta a teljes döntésképtelenség:mit tegyen?
Jonnyt elkapta egy farkas. Vagy csak képzelődik? Nem látott a szemébe ragadt sártól. A fiú többször elmenekült, de a távolból hallatszottak a nyöszörgései és a kiáltásai. Ez nem lehetett hallucináció. A
vadállat, - vagy vadállatok - épp marcangolta, vagy ki tudja. Carly csak kuporgott a faágon, mint egy rakás szerencsétlenség. Borzasztóan fázott, még sohasem érezte magát ennyire mocskosnak és elhagyatottnak. Közben folytak a könnyei, valószínűleg még jobban elmázolták arcán a sárt.
" De ki a szart érdekel? Jonny lehet épp haldoklik, én pedig itt vagyok magányosan. És ha szétfagyok, magányosan is fogok meghalni" - gondolkodott. Majd minden meggondolás nélkül leugrott a faágról. Nagyobb volt a lendülete, mint hitte és túlságosan előre esett. Ebben a pillanatban fegyverdörgés hallatszott. Carly tüdejéből az esést követően kipréselődött a levegő, most mégis úgy itta az oxigént, mintha fogyóban lenne.
" Mi volt ez a lövés? "
A lány nem érzett fájdalmat. Vajon őt lőtték le? De akkor csak érezne valamit. Viszont rájött, hogy nem hall semmit. Se farkasordítást, se kiáltásokat, se semmit. Pedig az utóbbi percekben (vagy órákban?) igen csak hozzászokott, hogy egyfolytában mást sem csinál, csak hallgatózik. Kimondhatatlanul védtelennek érezte magát, így hát várt. Nem tudott mást tenni.
Ki tudja, meddig feküdt a földön, mire elkezdett hallani. Minden bizonnyal pár percig. De Carlynak óráknak tűntek. Jonny, farkasok, vagy fegyveres gyilkosok sehol. Nem bírta tovább, elkezdett kiabálni, bár a hangja úgy remegett, mint a felette elnyúló faágon a levelek. És vajon őt lőtték le? Vagy Carlyban van már egy golyó, csak a kimerültségtől nem érzi?
- Jonny!!
Hirtelen lépteket hallott. Reménykedett, hogy Jonny az, de lépteket. Vagyis többen voltak. Felcsillant benne a remény, hogy osztálytársai azok. Elkezdte szólítani őket és felkapta a fejét:
- Srácok! Ti vagytok azok?
Az alakok előjöttek a sűrű növényzetből. De nagyobb darabok voltak. Biztosan nem az osztálytársai és amint tudatosult ez benne, fel akart ugrani, de a fájó lába visszahúzta.
Az emberek nem beszéltek. Hárman voltak. Egymásra néztek, az egyikük bólintott.
Carly érezte, hogy itt a játék vége. Ennyi kitartás és küzdelem után olyan emberek ölik meg, akikről azt se tudja, kik, vagy hogy hogy kerültek ide.
Ám meglepetésére az alakok megfordultak, majd eltűntek a bozót sűrűjében, 3 pár ronda, barna bakancs kíséretében.
Nem sokkal később ismét zörgött a bokor, bár immár hivatalosan is biztos volt benne, hogy hallucinál és megbolondult. Hihetetlen, hogy ősemberként fogja végezni.
- Carly! Csak hogy megvagy! Úristen, mi a szent szar történt? - bukkant elő Matt szőke feje, majd megölelte a lányt. Helyesen szólva felölelte.
- Matt! Trina! Jaqueline..és Victor - Carly először mosolygott ilyen őszintén az Új-Zélandra való utazásuk óta. Megmenekült.
Mikor vissza akartak indulni, a vörös hajú lány észrevette a földön élettelenül heverő Jonny testét és rögtön odarohant a fiúhoz. A srác telis-tele volt sebekkel, marásokkal, a ruháját valószínűleg nem fogja többet magára kapni. De Jonny lélegzett. Nyüszítve vette a levegőt. Viszont nem úgy tűnt, mint aki magánál van.
- Khm - hallott egy krákogást Victortól, aki mellé sétált és egy mozdulattal felkapta a fiút. Jonny teste mégis valahogy olyan élettelennek tűnt...mint egy rongybaba.
- Hallod, ez az egész sziget annyira borzasztó és furcsa, találtunk egy házat meg fegyvereket, amivel lelőttük a dögöket és... - hallgatta Matt beszámolóját, de csak arra tudott gondolni, hogy szerelmes az életét megmentő fiúba.
